|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 10 találat | lapozás: 1-10 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szentes Zágon 2005. november 15.Szentes Zágon fotóiból nyílt tárlat Csíkszeredán a Golden Galleryben. A csíkszeredai fiatalember neve nem csupán a fotóművészetben ismert, plakátokat, könyvborítókat is tervez. A Krónika egykori munkatársa doktori címet szerzett a budapesti iparművészeti egyetemen, tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének, valamint a stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesületnek. /D. Balázs Ildikó: Van türelme a fekete-fehér munkákhoz. = Krónika (Kolozsvár), nov. 15./2006. április 18.Április 15-i ülésén 32 fiatal romániai magyar alkotó egyéves munkatervére ítélt oda 6-6 millió lejes havi támogatást a Communitas Alapítvány ösztöndíjbizottsága. Irodalom kategóriában Lövétei Lázár László, Burus János Botond, Szabó Róbert Csaba, Vári Csaba, Orbán János Dénes, Boda Edit, valamint Székely Csaba, zene kategóriában Nagy Endre, Kele Brigitta, Horváth Edit, Gyárfás Levente, Bodor Emese részesült teljes ösztöndíjban, Deák Sándor és Máthé Dávid, Király Erzsébet és Csákány Csilla, Beke István és Thurzó Zoltán megosztott ösztöndíjat kap. Galló Ernő, Könczei Csongor, Nagy Dorottya, Bartha Boróka, Csatlós Lóránd, Mátray László és Albert Csilla színházi ösztöndíjban részesült. Támogatott képzőművészek: Berszán Márkos Zsolt, Kuti Botond, Ágoston Árpád, Gergely Zoltán, Koncz Münich Judit, Szentes Zágon, valamint Szilágyi László, a filmes műfajban pedig Bertóti Attila, Makkai Imola, Felméri Krézsek Cecília, valamint Juhász Ágota és Szabó D. Zoltán kapta meg az egyéves támogatást. /Communitas-ösztöndíjasok. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./2008. október 23.Két székelyföldi művész, a kézdivásárhelyi Nagy Lajos és a sepsiszentgyörgyi Kovács László Attila munkáiból nyílik tárlat a nagyváradi FotoArt Galériában. A portrékat, tájképeket, akt- és szociofotókat bemutató tárlatot a megnyitón Tóth István, a váradi Tavirózsa Fotóklub elnöke méltatja. Kolozsváron október 23-án nyílik kiállítás Szentes Zágon fiatal fotóművész képeiből a Bulgakov kávéházban. Marosvásárhelyen, az unitárius egyházközség Bolyai téri tanácstermében még látogatható Virág György budapesti fotográfus több száz felvételből válogatott tárlata, amely néhai Balla Antal jobbágytelki népművelőt mutatja be. /Értékes fotók láthatók országszerte. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./2010. április 12.A tanító és az ő grófi feleségeÚjabb memoárral gyarapodott az erdélyi emlékirat-irodalom, jelentette be Markó Enikő, akinek a szervezésében, közeli és távoli ismerősök, barátok, rokonok, egykori tanítványok előtt mutatták be szombaton a Deus Providebit Házban Harmath Ferenc Az emlékek megszólalnak című, 2010-es évjelzettel megjelent könyvét. A 250 oldalas, pompás kiadvány a kolozsvári Korunk Komp-Press kiadóját dicséri, a szöveget a család részéről Harmath Erzsébet gondozta, szerkesztette Kovács Kiss Gyöngy, a borító Szentes Zágon munkája. A kötet gr. Haller Ilona és Harmath Ferenc támogatásával készült, a fotók a gr. Haller és a Harmath családok tagjainak fényképanyagából származnak. Kedvcsinálónak ajánlom újraolvasni Bodolai Gyöngyi négyrészes sorozatát (Gyémántlakodalom, A Haller család krónikája, Az emlékek megmaradtak, Új élet, új helyen, in: Népújság, Harmónia, 2008. július 24., 31., augusztus 7., 14.), keletkezéstörténetéről pedig egy rész a 223. oldalról: "A 90-es életéveimhez közel jártam, mikor felkértek, hogy a Castellum Alapítvány vagy a Belvárosi szerdák rendezvényein beszéljek emlékeimről, mert a kilenc évtized alatt a nehéz gazdasági viszonyok, a még nehezebb kommunista rendszer a világháború utáni éveinket megkeserítette. Erős, bizakodó lelkülettel, minden nehézség közepette talpon maradva, az embertelen fosztogatást kibírva megmaradtunk! Ezekről az élményekről beszélgetve, többen is biztatva kérték, írjam le emlékeimet, mert naplót vezettem, és beszámolóim érdekesek voltak. Bodolai Gyöngyi szerkesztőnő és Sebestyén Mihály, a Teleki-Bolyai könyvtár őre biztatására írtam le, foglaltam össze élményeimet, emlékeimet, nem mint egy irodalmár vagy író, csupán mint egyszerű ember, egyszerű szavakkal, családom, barátaim, ismerőseim számára." Harmath Ferenc 1919-ben született, jómódú marosvásárhelyi kereskedőcsaládban. Kedves, derűs humorral mesélt gyermek- és ifjúkori éveiről, tanítóskodásáról a Haller István gróf lánya, Ilona-Katalin és fia, Géza mellett. Szólt fellobbanó vonzalmukról az 1924-ben született komtesszel. Szerelmük kiállta a próbát, 1947-ben kötöttek frigyet, akkor ez a "mésalliance" már nem keltett felháborodást a külső és belső száműzetésbe kényszerült/kergetett főúri körökben. Két év múlva pedig amúgy is a kilakoltatottak keserű kenyerén tengődtek, kényszerlakhelyeiken: István gróf, az após Marosvásárhelyen, felesége a Segesvár közeli Erzsébetvárosban, az ifjú pár pedig, a férj tanítóságának "köszönhetően" Dicsőszentmárton közelében, az akkor még 95 százalékban magyar és unitárius Küküllődombón vészelte át a kollektivizálásnak és az ország szocialista szétverésének harminc esztendejét. Tisztes szegénységben, de fölemelt fővel. A mostoha természeti körülményeket (sem villany, sem víz, sem földgáz nem volt még akkor a faluban) kárpótolta a közösség megbecsülése, tiszteletteljes szeretete. (Amit az is bizonyít, hogy egykori tanítványaik közül számosan eljöttek Dombóról, Dicsőből is a találkozásra.) Az édesapa, az 1887-ben Tordán született Harmath Sándor sem úszta meg szárazon, az ő boltját is államosították. Erről is szól Harmath Ferenc, akinek diskurzusa, a szerző minden szerénykedésével vagy annak ellenére: olvasmányos, sőt izgalmas. Egyben pontos, lényegre törő, gazdaságos. Mégis részletezően korfestő. Leírásai kifejezőek, érzékletesek. Fejezetei: Emlékeim, Gr. Haller Ilona életútja, Közös életutunk. A Függelékben kivonat id. Harmath Sándor naplójából 1944. szept. 4-től 1945. szept. 6-ig. Joggal jegyezte meg a könyvet bemutató beszélgetőtárs, Bodolai Gyöngyi, hogy a fordulatos történet filmre kívánkozik. Divatosabban szólva a sztori forgatókönyvért kiált. A kerelőszentpáli kastély az 1930-as években élte virágkorát, fosztogatása már a második világháború idején elkezdődött, amikor Haller Istvánt internálótáborba hurcolták, s a család nőtagjai Budapesten tartózkodtak. Az elhagyott kastélyt a falu egyes lakói, majd a visszavonuló orosz katonák rabolták tovább. 1945 végén került vissza Szentpálra a család, s a katolikus plébános által megmentett bútorokból a földszinten rendeztek be három szobát. 1949. március 2-án a mindenétől megfosztott család végleg elhagyta Szentpált, ahol Haller Ilona boldog gyermekkorát töltötte. Külön történet a visszaszerzés kálváriája, a fájdalom, hogy amikor, tizenöt évi kérvényezés, kilincselés, pereskedés után visszakapták, már nem sikerült megmenteni a pusztulástól. Meggyalázott állapotában Ilona grófnő soha meg sem nézte. A lelkében élő hajdani kedves képet menti majd magával a sírba. Harmath Ferenc ebben a helyzetben arra törekszik, hogy a Haller család emlékét visszaszármaztassa a köztudatba. Négyszáz éve, 1610-ben telepedett le az első Haller István Kerelőszentpálon, feleségül véve a nagyhatalmú Kendi Ferenc leányát, s hozományként kapva Szentpált, Kerelőt, Marosugrát és Szentmargitát. Új várkastélyt épített, ezt aztán fia, János fejezte be. Fiatal történelemtanár kutató, Kálmán Attila búvárkodásának erdeménye a család története. Újabb könyvbemutatóra számíthatunk tehát, még ebben a hónapban. Harmath Ferenc azt is elújságolta, hogy a négy évszázados Haller-jelenlét emlékére május utolsó szombatján kopjafát emelnek a kerelőszentpáli katolikus templomban. Bölöni Domokos Népújság (Marosvásárhely) 2010. december 9.Ötéves ME.dok-szülinapA vasárnap zajló Erdélyi médiajelentés című kommunikáció- és médiatudományi konferencián mutatják be a ME.dok című tudományos folyóirat ötéves születésnapi számát. Ötödik születésnapját ünnepli a Kolozsváron megjelenő ME.dok, Média–történet–Kommunikáció című tudományos folyóirat, mely a szerkesztők szerint az előzetesen eltervezett irányba tart, ami egyfajta biztosítéka a kiadvány hosszú életének. Cseke Péter: befutottunk A negyedévente megjelenő, Erdélyben egyedülálló ilyen profilú, magyar nyelvű publikáció megvalósításokban és kudarcokban egyaránt bővelkedő múltjáról a lap főszerkesztője, Cseke Péter látható megkönnyebbüléssel nyilatkozott lapunknak: „Az első év volt a legnehezebb. A 2005-ben felvételizett doktorandusaimmal indított lap immár, úgy érzem, befutott. Ismertekké váltunk, mind belföldre, mind külföldre számos könyvtárba és tanszékre sikerült eljuttatnunk ezt a folyóiratot – és mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptunk”. A kolozsvári Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Újságírói Tanszékének professzora elmondta, hogy nemrégiben folyamodtak az Oktatási és Kutatási Minisztérium szakbizottságához azért, hogy a lap megkapja a B+ tudományos fokozatot (a ME.dok jelenleg C kategóriás lap – szerk. megj.). „Reméljük, pozitív választ kapunk egy-két hónap múlva” – bizakodott a professzor. A MEDEA Egyesület által kiadott tudományos folyóirat szerkesztői hangsúlyozzák: a publikációnak nem szándéka, hogy kizárólag erdélyi tematikákkal foglalkozzon, ezért szívesen befogadnak bármilyen, releváns médiajelenséget elemző, bármilyen nyelvű írást. Jelent már meg cikk a filmtrendekről, a magyarországi sajtómozgásokról, de svájci, ausztriai és olaszországi professzorok tollából született tudományos írások is. Sajtótörténeti szintézis „A kis költségvetésű, de lelkes csapattal dolgozó lap végső célja a romániai magyar sajtótörténeti szintézis elméleti alapjainak az elkészítése. Az összefoglalót reméljük néhány éven belül sikerül kidolgozni és megjelentetni” – hangsúlyozta Cseke. Hozzátette: a lap másik fő törekvése az, hogy fórumként szolgáljon a kortárs szociográfiának. A 2009/3-as szám ennek, az elhanyagolt műfajnak a feltámasztására tett kísérlet volt. Botházi Mária szerkesztő is derűlátóan nyilatkozott a lapról. Jelezte, hogy a 2010/4-es, „születésnapos” lapszámnak az ünnepi bemutatója december 12-én, vasárnap lesz az Erdélyi médiajelentés című kommunikáció- és médiatudományi konferencián, amely 9 órakor a Kolozsvári Akadémiai Bizottság székházában (Ion Ghica/Tamás András utca 12.) veszi kezdetét. Botházi lapunk megkeresésére elmondta, kik azok, akiknek a munkája hozzájárult a lap megszületéséhez. Könczey Elemér például a ME.dok azóta is használatban lévő arculatát dolgozta ki és megnevezte azokat a neves fotósokat (például Móser Zoltánt vagy Szentes Zágont), akik „fényképeikkel a lap által szolgáltatott vizuális élmény intenzívebbé tételéhez járultak hozzá”. Az első lapszámokat Máté Erzsébettel, Buzogány Klárával, Jakab-Benke Nándorral együtt sikerült összeállítani. Hozzátette: „sok ifjú tehetség tanul a BBTE Újságírói Szakán, akik közül már sokan el is kezdtek publikálni a folyóiratban, így jó eséllyel indíthatják szakmai pályafutásukat a ME.dok szerkesztőségében.” Péter Árpád, Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. augusztus 19.Közösségünk gazdagodását szolgáló építészettörténeti örökség„A katolikus egyház kétezer esztendős történelme folyamán mindig a keresztény értékeken alapuló kultúrát mozdította elő. Ezen értékeket szolgálták a tulajdonunkban levő kolozsvári ingatlanok az évszázadok során, és reményeink szerint még sokáig fogják közösségünk gazdagodását ugyanilyen hatékonyan szolgálni” – mondta Kovács Sándor római katolikus főesperes-plébános Sas Péter budapesti művelődéstörténész szerdán este bemutatott újabb kötete* kapcsán, amely a római katolikus egyháznak Kolozsvár építészettörténetében játszott szerepét tárja az olvasók elé. A két nyelven – magyarul és románul – megjelent könyvet Korom Imre, Guttmann Szabolcs, Guttmann Emese és Fodor György fordították, a felvételeket Szentes Zágon készítette. A II. Kolozsvári Magyar Napok keretében bemutatott, nagyon szép kivitelezésű, jól dokumentált, sok illusztrációt tartalmazó könyvet Fodor György konfráter köszöntő szavai után Kovács Sándor főesperes méltatta, aki egyben a kötet bevezetőjét és ajánlását is írta. A főesperes-plébános szerint a történelem tanúsítja, hogy egy nép sem élt vallás, hit és Isten nélkül, s minden közösség életében fontos szerepet tölt be a templom, amelynek megépítése és ápolása a közösség lelkületéről tanúskodik. Azonban ennél is fontosabb a vallásos életben az Istenhez fűző lelkület, amelynek fontos tényezője a templom. Kovács Sándor hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű kiadványok, munkák mind hiánypótlóak, és meggyőződése szerint azok mindannyiunk meggazdagodását szolgálják. A szerző, Sas Péter szerint a könyv nem jelenhetett volna meg jobb alkalommal, mint most, a kolozsvári magyar városnapok alatt. A lassan kolozsvárinak számító budapesti művelődéstörténész hangsúlyozta: a kötet nemcsak a római katolikus egyházról szól, hanem mindenekelőtt Kolozsvárról. Nem egyszerűen vallási és egyházi kérdésről van szó, hiszen olyan épületek szerepelnek benne, amelyek egy nemzet gondolkodásmódját, identitástudatát és hovatartozását jelképezik. Sas Péter hangsúlyozta: nagyon fontos ezeknek a felbecsülhetetlen értékeknek az átörökítése a jövő számára, következésképpen felelősségteljesen kell viszonyulni a városkép formálásához, ahogyan azt mindenkoron elődeink is tették. Szilágyi Mátyás úgy vélekedett, hogy a szóban forgó kötet nagyon szép és méltó ismertetése a kolozsváriságnak, a kolozsvári lelkiségnek az építészettörténet szempontjából. A kolozsvári magyar főkonzul beszédében kiemelte a műemléképületek restaurálásának és megmentésének a fontosságát, amelyet szerinte diplomáciai úton is segíteni kell. Elmondása szerint a Mátyás király szoborcsoport restaurálásához hasonló közös projektekre van szükség. Szilágyi Mátyás kifejtette: a bemutatott kötet kiváló lehetőséget kínál értékeink ismertetésére és feltárására. A magyar diplomata kiemelte a restitúció kérdésének a fontosságát, amelyet a magyar kormány maradéktalanul támogat. A kötet külön érdeme, hogy román és magyar nyelven jelent meg, amely – a főkonzul szerint – a legfőbb eszköz az ismeretek átadására, és a szándékos félretájékoztatás megakadályozására. P. A. M. *Sas Péter: A római katolikus egyház szerepe Kolozsvár építészettörténetében, Verbum, Kolozsvár, 2011. Szabadság (Kolozsvár) 2012. január 6.Bisztrai MáriaA Prospero Könyvek sorozatában jelent meg Dehel Gábor második beszélgető- könyve, amely a Kolozsvári Állami Magyar Színház világának egyik kanyargós utját járja be. Ez alkalommal is a szerző abban a világban bolyong, melyet a legjobban ismer, és élő szem és fültanúja volt. A jól ismert pályán magabiztosan vezeti az olvasóját egy olyan életúton, mely a maga nemében szinte utolérhetetlen a több mint kétszáz éves múlttal rendelkező intézményben. Bisztrai Mária beszélgetőtárs a maga nemében páratlan az egyetemes magyar színművészetben. Ennek is köszönhető a könyv tartalmának kivételesen érdekes mondanivalója. A nagyközönség számára a kézbe simuló, 2011-ben kiadott Dehel Gábor: Bisztrai Mária című könyvét, a Györkös Mányi Albert emlékházban mutatták be, igen népes közönség előtt. Dáné Tibor Kálmán az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az EMKE elnöke felvezető beszédében nem kis büszkeséggel említette meg, már másodszor mutatnak be Korunk kiadásában megjelenő könyvet a Györkös Mányi Albert Emlékházában. Együtt ünnepelhetjük a könyv megjelenését. A könyv bemutatása Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője a könyv kiadója, elmondta a Komp- Press adja ki a Prospero sorozatot, melyet ezelőtt a Polis kiadó adott ki. Ezt a jogot a Korunk átvette. Mint ahogy azt is igyekezett megtartani, hogy a beszélgető stílus kiadványaiban is uralkodó forma legyen. A beszélgető műfajjal élővé válik a sorozat. A színház az a műfaj, ami bennünk él. A dokumentálódás e téren nehezebb. A festők és írók könnyebb helyzetben vannak. Annak ellenére, hogy a dokumentálódás felhasználhatja a legújabb elektronikus rögzítési formákat, mert az előadásokat lehet rögzíteni, a dokumentálódás még is bizonyos helyzetekben nehezebb. Dehel Gábor visszatérő írója a sorozatnak. Élményszerűen mutatja be a Bisztrai Mária színész portréját. Megmunkált könyv lett. Demény Péter, a Prospero Könyvek sorozat szerkesztője szerint, aki mint szerkesztő, többször is betűről betűre elolvasta a könyvet. Ennek alapján állíthatja, a könyv írói teljesítmény. A beszélgető-könyv nem úgy keletkezik, hogy a személyek által elmondott gondolatokat szóról szóra leírjuk. A szerző lényegesít, és írás közben alkot. Kötő József, ez alkalommal, mint színháztörténész vett részt a bemutatón. Felelevenítette azt az időszakot, amikor mint színházi irodalmi titkár Bisztrai Mária közvetlen munkatársa volt. Nála érződött legjobban, kettős minőségben beszél: mint a kor tanúja, és mint volt irodalmi titkár. Árnyaltan nyilatkozott a művésznő személyiség jegyeiről. Mária soha sem akart rutinból szerepet alkotni. Az igazi művész ott kezdődik, hogy nincs rutin. Csak a szerep adta pillanat, melyet a szerep átélése tesz feledhetetlenné a néző számára. Az alázat és a művészet iránti tisztelet, szeretet jellemezte Bisztrai Mára pályáját. Mint művészettörténész kiemeli, annak az időszaknak, amikor Bisztrai Mária a színház igazgatója volt, színház- történeti jelentősége van. A Sütő tetralógiában, a színpadon, megfogalmazódott a nemzetiségi credo, mely döntő szerepet játszott abban, hogy mi itt ülünk. A dráma ebben a korban vezető műfajjá vált. A tetralógiát Harag György rendezte, aki megújította a színjátszási stílust. Felvetette a kérdést: Vajon mi lehetett annak a titka, hogy az úgynevezett Bisztrai „éra” alatt ilyen eredmények születtek? Szerinte a jó értelemben vett művészi konokság. Dehel Gábor, a könyv szerzője szerint Bisztrai Mária sorsa egy olyan korszakban teljesedik ki, amikor a célzatos félretájékoztatások programszerűek voltak. 1980-ban egy tollvonással megszüntették a területi magyar rádió és TV adókat. A sok év alatt felgyűlt és őrzött anyagokat a szó szoros értelmében bebörtönözték a Jilaviai börtön celláiban. Az így őrzött anyag nagy része tönkrement elpusztult, használhatatlanná válva. A könyv jó arra, hogy felidézzük a közönség és a művészek arcait. A könyvből részleteket olvasott fel Sebesi Karen Attila színművész. A könyvről A könyv borítóját Szentes Zágon tervezte, felhasználva Szabó Dénes (neves fotográfus) felvételét Bisztrai Máriáról, Móricz Zsigmond Úri muri – Rhédey Eszter szerepében. A 230 oldalas könyvet mondhatni egy ültömben olvastam el, annyira lekötött: Kötő József előszavával, függelékkel, mely a művésznő életpályájának főbb szerepeit, fontosabb díjait tartalmazza, valamint egyes előadásokról készült fotókat.(Deák Ferenc, Kacsur György, Marx József, Szabó Dénes, Szabó Tamás, Temesi Zsolt készítették) Válogatást találhatunk Bisztrai Máriáról szóló írásokból. Ami engem megfogott az Dehel Gábor hozzáállása az anyaghoz. Már előző beszélgető-könyvében is olyan eleganciával, biztosan, könnyedén mozog ebben a világban, hogy irigylésre méltó. Tiszteli és becsüli beszélgetőtársát, akinek nem gond a feladathoz felnőni. Ennek is eredménye: Bisztrai Máriát úgy állítani olvasói elé, amelyből kiderül, egy nagy művésszel találkoztunk, aki egy nagyon lehetetlen és embertelen, kegyetlen, irgalmatlan korban volt nemcsak előadó művésze intézményének, de az intézményt, mely bárhogyan is, de missziót is teljesített, úgy vezetni, hogy az a periódus, köszönhetően vezetői és művészi személyzetének, beírta magát az egyetemes magyar színháztörténet arany lapjaiba. Előkelő írói eszközökkel tárja fel a múlt, számukra valóban érdekes, esemény- sorait. A könyv hátsó borítóján Kötő József Bisztraira vonatkozó eszmefuttatása olvasható: „Édesapja miniszterelnök, majd államelnök, a kortárs román történelem alakítói közé tartozott. Édesanyja az ország sorsában döntő szerepet vállaló magyar földesúri családok génjeit örökölte…Az államférfi apa szárnyai alatt, tanulmányai alapján, lehetett volna fontos fogaskerék egy totalitarista állam diplomáciai építményében. De anyai génjei működtek: magyar színésznő lett, majd másfél évtizedig színházigazgató a kulturális genocidiummá fajuló korszak kiteljesedési szakaszában, amikor a Színház a nemzeti „túlélés” jelképévé változott.” Nem szándékom a könyv tartalmát részletesen ismertetni. A tisztelt olvasó csak nyerhet, ha elolvassa a könyvet, amely egyébként is olvasmányos, nyelvezete következtében senkinek sem lehet nehéz. Ennek fejében megismerhet egy olyan korszakot, melyet átélhetett, vagy melyet szülei élhettek át. A könyv meggyőzött arról, a művészetben nincs protekció, összeköttetés, kivételezés, pártfogás, a közönséget nem lehet becsapni. Csak az tudja megállni a helyét, aki felmenvén a színpadra, a nézőket meg tudja győzni arról, akit alakít, azt hitelesen, élvezetesen be tudja mutatni. Meg tudja teremteni azt a bűvös kört, mely színpadot és nézőt magába fogad. A rendezők teóriájára a közönség csak akkor reagál, ha azok képesek színészeiket úgy vezetni, hogy mind azt az úgymond színházi újítást úgy alkalmazzák a színpadjaikon, hogy a közönség bizonyos része megértse, elfogadja, és számára mondanivalót tartalmazzon. Bizonyíték erre a rendezők közül időrendi sorrendben: Kömíves Nagy Lajos, Tompa Miklós, Delly Ferenc, Kovács György, Harag György, Szabó József, Rappaport Ottó, Gergely Géza, Taub János, Bán Ernő, Senkálszky Endre, Horváth Béla, Dehel Gábor, Anatol Constantin, Bereczki Péter, Kóra Ilona, Tompa Gábor. Ezen kívül még jó néhány meghívott rendező. Közöttük Major Tamás vagy Vlad Mugur. A színházi partnerei közül megemlíthetünk, a teljesség igénye nélkül olyan színész neveket, mint: Bara Margit, Horváth Béla, Imrédi Géza, Halász Géza, Poór Lili, Flóra Jenő, Csorba András, Dorián Ilona, Koós Zsófia, Ille Ferenc, Andrási Márton, Pásztor János, Kovács György, Péterffy Gyula, Puni Júlia, Gáspár István, Sas László, Vadász Zoltán, Dehel Gábor, Stief Magda, Balog Éva, László Gerő, Széles Anna, Sata Árpád, Toszó Ilona, Bereczky Júlia, Barkó György. A filmbeli partnerei voltak: Bálint András, Latinovics Zoltán. E tiszteletet kiváltó névsor is fényesen bizonyítja mily gazdag Erdély fővárosának kulturális életének e szegmentuma. Mennyi tennivaló vár azokra, akik ezt a múlttól örökölt kincset közszemlére szeretnék bocsátani. Van, amire büszkék, lehetünk. Vannak olyan elődök, akinek alkotó munkája meghatározta a kolozsvári színjátszás jelenlegi állapotát is, nyomot hagyott a színházművészetben. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2014. augusztus 16.Üzenet a Végekről2014-ben, Koltai András és Orosz Krisztofer Levente szerkesztésében jelent meg „Üzenetek a Máramarosi Végekről” című könyv, amely kor- és egyháztörténeti dokumentum. A kutatók kötetbe gyűjtötték össze Kádár József piarista szerzetes 1945- 1992 közötti időszakban írt leveleit, beszámolóit, melyekből megismerhető Máramarossziget élete, a piarista rend megpróbáltatásokkal, küzdelmekkel teli élete, az egyház társadalmi szerepvállalása abban a korban. A szerzők érzékeltetik, a történelem miként szólt be a piarista rend életébe, miként próbálták túlélni a megpróbáltatásokat, megőrizve a keresztény értékeket. Könyvüknek tudományos értéke van. A magyarországi és a romániai tartományfőnökség levéltárában fellelhető leveleket válogatták, kötetbe foglalták. A borítóterv Szentes Zágon munkája. Kádár József 1911-1993 között élt. Kézdiszászfaluban született, szülei jómódú gazdák voltak. 1930-ban a Kézdivásárhelyi Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Teológiai tanulmányait a kolozsvári Kalazantínumban végezte. Az egyetemet természetrajz- földrajz szakos tanári diplomával végzett. 1945-ben a máramarosszigeti házfőnökké, illetve a gimnázium és a konviktus igazgatójává nevezték ki. A háború után óriási nehézségeket kellett leküzdeniük. Az iskola lepusztult állapotba került, tanerő hiánnyal küszködtek. Szemes Ferenccel, a piarista matematika-fizika szakos tanárral együtt dolgozták ki az oktatási tervet, és indították be az iskolai életet. Ugyanakkor Máramarosszigeten nagyszámú deportált és hadifogoly volt. Ezekről gondoskodtak, segítették haza utazásukban. Kádár József személyében nemcsak a kitűnő piarista rendfőnököt ismerhetünk meg, a nagy műveltségű, tudású tanárt, hanem kiváló, mai szóval élve menedzsert, aki minden esetben megtalálta a megoldást, nemcsak a szerzeteseknek, hanem a közösség problémáira is. Tanított, de ha kellett, akkor orvosi teendőket is elvégzett. De volt olyan is, hogy szappant főzött. Állatvásárban segített az embereknek, a megfelelő állat kiválasztásában. Hatóságokkal küzdött az iskola államilag történő kisajátítása ellen, saját és mások szabadságáért harcolt. A könyv kortörténelmi dokumentum is. A kommunista rendszer minden erőt felhasznált saját hatalmának a megerősítésére. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat. Felfüggesztették a Piarista Szerzetesrendet. A rendházak állami tulajdonba kerültek, a nővérek hazatértek falvaikba. Szerzeteseket internálták. 13 levelet olvashatunk, melyek Zimányi Gyula tartományfőnöknek, Karl János magyarországi rendtartományi asszisztensnek, valamint Bíró Vencel romániai tartományfőnöknek is írt. Ugyanakkor olvashatjuk a beszámolókat, melyek 1948-ban a máramarosszigeti rendház helyzetéről, 1954-ben a romániai piaristák helyzetéről szólnak. 1965-ben ugyancsak a romániai piaristák helyzetéről számolt be. A rendház történetében életbevágó 1948-as év: „Az új alkotmány értelmében nem tarthat egyetlen felekezet sem közérdekű tanintézeteket.” Mivel a tanítást rendtagok nem vállalhatták pasztorizációban kellett megfelelő munkát találniuk. Ugyanakkor megélhetési forrásokról kellett gondoskodniuk. Beszámoló a Romániai Piaristák helyzetéről-című írásában kifejti: „Ezt a beszámoló félét 1949-el kell kezdeni. Akkor jelent meg egy minisztertanácsi rendelkezés, amely szerint Rendünk működését megszüntetik. Indoklás: a tanügy állami ügy lett, tehát nincs ránk szükség tovább. A rendtagok a következő lehetőségek között választhattak: elhelyezkednek a termelésben, hazamennek családjukhoz, külföldre mennek a rendi központba, vagy „klauzúrába” vonulnak. A valóságban csak az az utolsó lehetőség várt reánk, ami magyarul belágerezést jelentett.” A saját helyzetéről azt írja: „Vagyok lelkipásztor és állatorvos, ellő tehenek bábája és minden egyéb”. 1954-ben a Romániai Piaristák helyzetéről írt egy rövid beszámolót, amiből kiderült: „A többi szerzetesek sorsa: ferencesek, jezsuiták, minoriták 1950 óta lágerben vannak. A ferencesek Óradnán és Désen, a jezsuiták Szamosújváron, egyebek Esztelneken.” Kádár József azt írja, hogy ő maga renoválta a templomát kívül- belül. 1948-tól Borsabányán volt. 1959-től 1964-ig- Láposbányára helyezték, majd 1964-tól Színérváralját vállalja. Megbetegedett. 1978-tól szülőhelyén élt. Vállalta ezt az életet, ami tele volt zaklatással. Bátor, tényeket feltáró eseményeket jelentette felettes hatóságának, valamint a kolozsvári elöljáróinak. A könyv rendkívül olvasmányos. Szerkezete jól strukturált. Az alábbi fejezeteket tartalmazza: Levelek és beszámolók 1945- 1965 között. Önéletrajzi írások (1984- 1992. Függelék. Névmutató. A szerzőkről Koltai András a Magyar Piarista Rend fő-levéltárosa. Orosz Krisztofer Levente a BBTE Római Katolikus Karának végzőse, a kolozsvári Szent Mihály Plébánia fő-gondoka. A könyv kolozsvári bemutatóján elmondta, hogy máramarosszigeti származású, tehát kötődik a városhoz. A könyv keletkezéséről mondott néhány gondolatot. Budapesten találkozott Koltai András fő-levéltárossal, aki Kádár József leveleiről beszélt. Orosz Krisztofer tanulmányozta Kádár József leveleit, megismerte csodálatos egyéniségét. A könyvben a Végek üzenetét fogalmazták meg: A könyv olyan történelmi értéket hordoz, melyet meg kell becsülni. Olvasván a könyvet megismerhetünk egy személyiséget, aki hisz az Istenben és abban az elhivatottságban, melynek szolgálatára felesküdött. A nehézségekkel, megpróbáltatásokkal teli élet a hit erejével válik élhetővé. Kádár József élete példaképet jelent az utókor számára. Csomafáy Ferenc Koltai András,Orosz Krisztofer Levente: Üzenetek a Máramarosi Végekről. Kádár József piarista beszámolói és emlékezései (1945-1992) /Kolozsvár/ erdon.ro 2015. január 25.Hagyományteremtő kiállítás GyergyószárhegyrőlA tavalyi alkotótáborok munkáiból nyílt kiállítás a Megyeháza Galériában Hargita Megye Tanácsa az alintézményeivel, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusával és a Balassi Intézettel – Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjával partnerségben szervezte meg január 18-23. között a Hon a hazában rendezvénysorozatot a magyar kultúra napja alkalmából. A rendezvénysorozat záróakkordjaként péntek délután Gyergyószárhegy 2014 címmel nyílt kiállítás Csíkszeredában a Megyeháza Galériában a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ 2014-es alkotótáborainak anyagából. Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője köszöntőjében rámutatott arra, bár az elmúlt év gyökeres változásokat hozott az intézmény életében, a kastély körül kialakult helyzet miatt, ennek ellenére sikeres évet zárt a központ: 2014-ben összesen hét alkotótábort szerveztek, több mint negyvenöt művész alkotott Szárhegyen és közel kilencven munkával gyarapodott ezáltal a központ. A menedzser köszönetét fejezte ki, hogy Szárhegy község felismerte az alkotóközpont jelentőségét és egy ingatlant biztosított, amit műteremként használhattak a meghívott művészek. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke házigazdaként köszöntötte a nagy számú tárlatlátogatót. Mint fogalmazott: a gyergyószárhegyi alkotótábornak az elmúlt negyven évben a hatása az egyetemes magyar művészet története tekintetében is hangsúlyos. – Sikerült letenni a központ kézjegyét, és olyan alkotásokkal gazdagítani az egyetemes magyar kultúrát, amelyre méltán lehetünk büszkék. Mindezért nagy köszönettel tartozunk Gaál Andrásnak, Márton Árpádnak, és a nem rég elhunyt Zöld Lajosnak – fogalmazott a megyeelnök. Fontosnak tartotta azt is megjegyezni, hogy a gyergyószárhegyi alkotóközpontból emelkedett ki a most már harmadik alkalommal megszervezett Székelyföldi Grafikai Biennálénak az ötlete is. A szárhegyi tábornak köszönhetően újult fel a ferences kolostor, vált újra élhetővé a kastély. – Abban bízom, hogy a nehézségeken túl tudunk lépni, és a lakat lekerülhet a kastélyról! – adott hangot bizakodásának Borboly Csaba. A kiállítást Túros Eszter művészettörténész méltatta, megítélése szerint a tárlaton felvonultatott munkák „szárhegyisége” még erőteljesebb, mint más években. A kiállítás jól megjeleníti az Alkotóközpont új vezetése által meghatározott és képviselt célokat és irányelveket, amely nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is megtartotta az intézmény negyven évének folytonosságát. A kiállító művészek: Anca Ciofirla, Aurel Bulacu, Bajkó Attila, Balázs Klára, Boeriu Anca-Constanta, Carmen Paraschivescu, Csernok Tibor, Csillag Imola, Csillag István, Domokos Zsolt, Duma Florin, Éltes Barna-Eduard, Fazakas Barna, Fekete Szabolcs-Sándor, Ferencz Zoltán, Florin Stoiciu, Gidó Szende-Melinda, Hátszegi Zsolt, Horia Cristina, Horváth Erzsébet, Horváth Levente, Kristó Róbert, Matei László, Molnár Anita, Mos Catalina, Murányi-Matza Teréz, Pinczés József, Siklódy Ferenc, Sofia Ovejan, Sólyom Csaba, Szabó Réka, Szentes Zágon, Szőcs Géza és Vorzsák Gyula. A kiállítás a nap huszonnégy órájában látogatható a csíkszeredai Megyeháza Galériában. Közlemény Erdély.ma 2015. október 9.Szovátán is bemutatkozik az Erdélyi ÉrtéktárOktóber 8–18. között hatodik alkalommal rendezik meg a Székelyföld Napokat, melynek keretében Hargita, Kovászna és Maros megye számos településén kerül sor olyan kulturális eseménysorozatok megszervezésére, melyek elsődleges célja a székelyföldi magyar kulturális értékek felmutatása, az együvé tartozás és a közösségi érzés erősítése. A Székelyföld Napok keretében a Kriza János Néprajzi Társaság az erdélyi magyar értékeket népszerűsítő és a külhoni (erdélyi) értékőrző mozgalom kiépítésének módszertanát bemutató Erdélyi Értéktár. Érték, ami összetart címet viselő projektjét mutatja be. A társaság október 12- én Szovátán, a Bernády György Közművelődési Egylettel és Szováta önkormányzatával közösen Érték, ami összetart. Előadások az Erdélyi Értéktárról címmel projektbemutatót, valamint Képek és értékek. Erdély néprajzi értékeinek képi reprezentációi címmel fotókiállítást szervez, mely az erdélyi magyar népi kultúra mára már letűnőfélben levő helyi értékeire irányítja a figyelmet. A válogatott képanyag a 20. század első felére jellemző erdélyi magyar népéletet és a népi kultúra értékeinek lehető legkülönbözőbb területeit vonultatja fel, kezdve a hagyományos népi mesterségektől és munkafolyamatoktól a népszokások, a hagyományos népi építészet és a népi tárgy- és öltözködéskultúra elemein át egészen a vallási élet központi helyeként számon tartott templomokig. A kiállításon Vámszer Géza (1896-1976), Kós Károly (1919-1996), Szabó Tamás (1933), Péterfy László (1936), Vas Géza (1934) és mások képei láthatók. A kiállítást tervezte, a kísérőszövegeket írta és a képeket válogatta: Jakab Albert Zsolt – Kedves Anett – Vajda András. Látványterv: Könczey Elemér – Szentes Zágon. A rendezvény megnyitójára október 12-én 14 órakor a szovátai városháza nagytermében kerül sor. Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-10
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
